Túlvilági boldogság az erdő közepén

Szent Iván-éj az Elíziumban

Mostani lapszámunkból jól látható, hogy szerkesztőségünket is meglegyintette a váratlanul érkező forró nyár: mintha csak vihar előtti csend lenne, a melegben bódultan piheg a solymári közélet. Ilyenkor aki teheti, vízparton tölti napjait, esténként pedig valami árnyas kerthelyi­ségben oltja szomját, filozofikus gondolatok között. Mi az év legrövidebb estéjéből egy tekin­télyes részt az Elízium sörkertben töltöttünk, amit az ottani élmények alapján sietünk másoknak is ajánlani.

Legelőször is azt kell tisztázni, hogy hol van az Elízium: ezt ugyanis csak azok tudják, akik már jártak ott. Na jó, esetleg a szülők némelyike, de ez korántsem olyan biztos… Eláruljuk: Solymár legnépszerűbb (hiszen gyakorlatilag egyetlen) szórakozóhelye Pilisszentivánon van. Pontosabban 50-100 méterre nyugatra a solymári községhatártól, az országút mentén, szinte átellenben a volt autósmozival. Hogy miért van a legnépszerűbb solymári szórakozóhely – amelynek a tulajdonosai is solymáriak – Szentivánon, ennek boncolgatása messzire vezetne. De mióta a solymári vállalkozások is a szomszéd faluban működnek, ez sem okoz olyan nagy meglepetést.

A pontos helyet amúgy azért is kellett tisztázni, mert a Solymár és Szentiván közt autózóknak a világon semmi nem jelzi, hogy az akácos lombjai közt egy szórakozóhely bújik meg. Az er­re járók legfeljebb csak arra figyelhetnek fel, hogy néha meglepően sok autó áll az erdőszélen: az úttól távolabb eső faházak és a köztük álldogáló kerti asztalok szinte semmit nem árulnak el az itt elhaladóknak a hely jellegéről. Jól is van ez így – véli beszélgetésünkkor Bánfai Nor­bert üzletvezető –, hiszen a sörkert ily módon szinte zártkörű klubként működhet. A kert ugyanis saját weboldallal rendelkezik, a rendszeres vendégeket pedig elektronikus levélben is értesítik a programokról.

Hogy kik a rendszeres vendégek? Értelemszerűen elsősorban solymári és szentiváni fiatalok – tudjuk meg –, de a környék településeiről is többen járnak ide, Hidegkúttól Vörösvárig, vagy talán Piliscsabáig. Nem számítva azokat a napokat, amikor élő koncert is van: ilyen alkalmak­kor a fellépő zenekarok rajongótábora is szaporítja a hallgatóság számát. A kert megközelítése különösen Solymár felől elég neuralgikus: a Rönk utcától gyalogszerrel csak a kivilágítatlan úttesten haladva lehet eljutni odáig. A rendszeresen visszajáró fiatalok viszont áthidalják ezt a gondot: örvendetesen sokan isznak alkoholmentes üdítőket, s ilyen feltétel mellett vélhetőleg többük is megkapja egy-egy estére a családi autót.

Arról túl sokat nem sikerült megtudnunk, kinek a fejéből, s hogyan pattant ki a sörkert briliáns – és túlzás nélkül is többszörösen találó – elnevezése. A nevet ugyanis még az alapítók adták, akik négy szezonnal ezelőtt megindították a vendéglátóhelyet. A két jelenlegi vezető csak ez év tavaszától üzemelteti az Elíziumot, de már ez alatt is több olyan újítást vezettek be, amik méltán nyerték el a törzsvendégeik tetszését. A kertben álló, két oldalról nyitott faépítményt például telerakták régi, „békebeli” fotelokkal, kanapékkal, s mindegyiket barátságos színű kárpittal takarták be. Ezekbe belesüppedve, békésen hátradőlve más dimenziókba kerül az ember és körülötte a világ: a szinte táncba hívó fák, a nappal fé­nyeibe még este fél tíz körül is kapaszkodó színek és az erdőszéli illatok nirvána-közeli állapotba ringatnak, feledtetve a gyilkos mát és a fenyegető holnapot.

Az ilyen szórakozóhelyekről elmaradhatatlan zene egy kissé távolabb álló építmény hangszó­róiból szól, hangereje egyáltalán nem zavaró: aláfestésnek épp megfelelő a beszélgetéshez, évődéshez vagy akár révedezéshez. Találkozik ez a tizenéves átlagéletkorú vendégsereg tet­szésével is: a fiataloknak – akik közt feltűnően sok a lány – szemmel láthatóan nem hiányoz­nak az ordító basszusok, a hangulat inkább egy kerti partiéhoz hasonlítható. Az egyik sarok­ban nagyképernyős tévé is áll – ottjártunkkor éppen huszonkét fekete futballista hajszolta egymást, felerészben francia, felerészben togói színekben –, de hangerő nélkül szól, éppúgy, ahogy a meccsnézők is csöndesen, indulatok nélkül kommentálják egymásnak a látottakat.

Valamit biztos iszogattak ott is – mosolyodik el B Norbert, amikor felemlítjük neki: a mitológia szerint az Elízium annyira boldogító hely, hogy a lakóit még szomjúság sem gyötri sohasem. Itt, a sörkertben ez persze nem merül fel: ezeken a forró júniusi-júliusi estéken a legtöbbek számára lényeges kellék a komfortérzethez valami hideg szénsavas innivaló is. Az Elízium e téren sem okoz csalódást: választéka is széles, s az árai is jelzik, hogy iskolások, diákok a leggyakoribb látogatói. A borok alig drágábbak, mint az üzletben, s a „sörökök” is olcsóbbak, mint a legtöbb solymári italmérő helyen. Ettől függetlenül sokan isznak alkoholmentes üdítőt, sőt a kanapék ölelésében azok is békésen elücsöröghetnek, akik esetleg csak a társaság vagy a zene miatt keresik fel a szórakozóhelyet.

Ami az élőzenés programokat illeti, az üzlet vezetői igyekeznek plakátokon is hirdetni a főbb eseményeket, de az érdeklődőknek azt javasolják, hogy időnként keressék fel honlapjukat, a www.eliziumsorkert.hu-t. Annyi már biztos, hogy idén nyáron két olyan fesztivált terveznek, melynek teljes programja két napot tesz ki: ezek egyike épp lapunk várható megjelenése ide­jén, július 21-én és 22-én lesz. Ettől függetlenül minden hétvégén lehet számítani meglepetés-programokra: a fellépő együttesek sora a metált és rock and rollt játszó csapatoktól a Napra zenekarig terjed. Vasárnaponként filmklubot is szerveznek ritkán látott művészfilmekből; a kópiák beszerzésében bölcsész barátok segítik az ambiciózus üzlettulajdonosokat.

Tíz óra is elmúlik már, amire hellyel-közzel besötétedik a Solymár nyugati peremén elhelyez­kedő völgyben; időközben a tévében a trikolórba öltözött feketék is elverték a sárga ruhás feketéket. Péntek lévén a fiataloknak egyáltalán nem sürgős a távozás, sőt sokan még ezután érkeznek majd – a jókedv hajnalig biztos garantált, mi azonban hazaindulunk. A szó szerint és képlete­sen is „elíziumi” hangulatunk viszont csak az első solymári ipartelepig tart ki: a nyitott kapun kutyák rontanak ránk, vaksötétben, cikázó autók között küzdhetünk velük. Felüdítő esti kikapcsolódás után ismét a keserves solymári valóság.

Hegedűs András